Héphaisztosz tanítványa és az ő kovácsműhelyében tanult. Phrométheusz az a kovács aki a tüzet , azaz a tudást levitte a földre az égiektől. Bibliai áthallása is van a történetnek. A tudás fájáról az alma leszakítása, az emberekre szabaduló gondok, bajok, a női princípium, Éva (Pandora) hibáztatása, akinél sátán kísértése termékeny talajra hull,  -nagyon sok közös elemet hordoz Prométheusz történetével.

Prométheusz Iapetosz és Themis fia, Atlasz, Menoitios és Epimétheus testvére. Ő volt a legravaszabb a testvérei közül, és nem tisztelte az isteneket. Prométheuszt és Epimetheust bízta meg Zeusz azzal, hogy teremtsenek lényeket, melyek benépesítik a földet. Epimétheus teremtette az állatokat, Prométheusz pedig az istenek képmására az embert. Olyan sokáig foglalkozott vele, hogy mire elkészült. Epimétheus az összes előnyös tulajdonságot elhasználta az állatok teremtésénél. Prometheusnak megesett a szíve esendő teremtményein, és úgy döntött, nekik adja a tüzet, ami addig csak az istenek tulajdona volt, hogy az ember az állatok fölé emelkedhessen. Prométheusz az Olümposzon Héphaisztosztól a mesterségbeli tudás ismeretét és tüzet lopott a kovácsműhelyéből, s a tüzet egy üres édeskömény szárban sikerült levinnie a földre az embereknek.

Laconiai Kylix Prometheus-szal and Atlas,-szal Cerveteri, 560-550 B.C., Gregorian Etruscan , Vatikáni Múzeum

Zeusz erre megharagudott, büntetésül elvette a tüzet az emberektől, hogy sötétben legyenek és nyersen egyék a húst. Prometheusz ezért azt javasolta az embereknek, hogy mutassanak be áldozatot az isteneknek, és erre a célra megölt egy bikát. Mikor azonban az istenek megérezték a sülő hús illatát, Prometheus újra kicselezte őket. Két tálra tette az elkészült ételt, a húst elrejtette csontok és inak alá, hogy a hús majd az embereknek maradjon, ellenben a csontok nagy részét zsírral takarta el, és megkérte Zeuszt, válasszon közülük. Zeusz sejtette, hogy csel van a dologban, de mégis azt a tálat választotta, amelyiken a zsírral takart csontok voltak. Mikor rájött a csalásra, éktelen haragra gerjedt, és büntetést szánt nemcsak az embereknek, de a hazug Prométheusznak is.

Hogy bosszút álljon, Zeusz megbízta Hephaisztoszt, hogy hozza létre Pandórát, az első asszonyt, aki később az összes bajt rászabadította az emberiségre. Prometheus korábban már figyelmeztette lassú észjárású bátyját, Epimetheust, hogy ne fogadjon el semmiféle ajándékot Zeusztól, de őt annyira megbabonázta Pandóra szépsége, hogy feleségül vette.

Pandóra az istenektől egy tárolódobozt kapott, amibe előzőleg mindenféle bajt, betegséget, gonosz szellemet bezártak, és azt mondták neki, nem szabad kinyitnia a dobozt. Ő azonban nem tudta legyőzni kíváncsiságát, így mindenféle baj rázúdult az emberiségre. Mire sikerült becsuknia, már csak a Remény maradt a dobozban. Így büntette meg Zeusz az emberiséget, akik addig ezeket a bajokat hírből sem ismerték.

Magát Prométheuszt Zeusz azzal büntette, hogy a Kaukázus hegyén egy sziklához láncoltatta, ahol egy Ethon nevű óriási sas mindennap a máját marcangolta, ami másnap újra visszanőtt. Zeusz úgy tervezte, ez harmincezer évig fog tartani, de harminc évvel később Heraklész (Herkules), miközben tizenkét feladata közül a tizenegyediket végezte (almát szerzett a Heszperidák kertjéből) lelőtte a sast és kiszabadította Prometheust. Zeusz ezúttal nem bánta, hogy Prometheus megmenekült, mert a tett dicsőséget hozott Herkulesnek aki Zeusz fia volt. Prometheus visszatérhetett az Olümposzra.

Prométheus, Luca Giordano 1660, Szépművészeti Múzeum,

Prométheuszt a tűz elhozatala, a mesterségek ismeretének tanítása és az áldozatbemutatás gyakorlatának bevezetése miatt a civilizáció mitológiai atyjának tekintik.

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSslJbLHo5CZ8FDWOl8h5oldsrJ4kuPmevVDhTtzK7Xx0sRCMGPxQ

források: https://www.szepmuveszeti.hu/app/uploads/2018/09/25480.jpg, data:image/jpeg;base64,

forrás2