A Hadak Ura, vagy röviden Hadúr a régi magyar vallásban a tűz istene volt, később a háború istene lett. A magyar mitológiában Arany Atyácska és Arany Anyácska, a két főisten harmadikként született fia volt. Két bátyja a Napkirály és Szélkirály. A mennyben, a Világfa tetejének első szintjén volt Arany Atyácska vára, alatta a Napkirály Arany Erdeje, alatta a Szélkirály Ezüst Erdeje, és Hadúr Réz Erdeje volt a harmadik.
Itt élt Ő az istenek kovácsaként. Nagy férfi volt hosszú hajjal és tiszta réz páncéllal és fegyverekkel, mert a réz volt az ő szent féme. Ő készítette a legendás kardot, Isten kardját, amely Attilához a hunok fejedelméhez került. és ezáltal lett Isten Ostora. A magyar táltosok Hadúrnak áldozták a fehér csődört csata előtt.
Vágtázó Halottkémek, Veled haraptat csillagot lemezborító, 2012.
A római Priszkosz következőképpen számol be a kard megtalálásáról:
„Midőn egyszer egy pásztor — úgymond — a nyáj egyik üszőjét sántítani látta és a nagy seb okát kitalálni nem tudta, aggódva a vér nyomán ment és végre egy kardra bukkant, a melybe az üsző füvet legelve vigyázatlanul belelépett és kiásván azonnal Attilához vitte. Ez megörült az ajándéknak s a mily merész észjárása volt, úgy vélekedett, hogy az egész világ fejedelméül van rendelve s a harczok hatalma a hadisten kardjával neki adatott.”
A magyar legendák egyszerűen az Isten kardjaként hivatkoznak rá. Priszkosz leírása azért is nevezetes, mert bemutatja, hogy Attila harci eszközként és az isteni kegy jeleként is használta a kardot, mely hozzájárulhatott ahhoz, hogy kiérdemelte az „Isten ostora” jelzőt. A 11. században, ötszáz évvel Attila halála után egy feltételezhetően hozzá kapcsolható kard került felszínre, Hersfeldi Lambert kora középkori krónikás annak származását az akkor alapított Árpád-házhoz kötötte.
Kaiserliche Schatzkammer Wien, Attila kardja, legendák szerint Attilától örökölték az Árpádházi királyaink.
Hasonlóan dolgozta fel a mondát Arany János: Buda Halála, (AZ ISTEN KARDJA) balladájában.
“Attila már az új hazában volt, mikor egyszer különöset álmodott. Azt álmodta, hogy meghasadt az ég, leszállt belőle egy ősz öregember, s egy kardot kötött a király oldalára. De nagyon különös kard volt az. Arany a markolata, s az volt a legkülönösebb, hogy amint a kardot kezébe vette, egyszerre maga előtt látta az egész világot, rengeteg erdőket, végtelen tengereket, fényes városokat, rettentő hadseregeket. S ahogy megsuhogtatta a kardot a világ négy tája felé, hát az erdők meghajoltak, a tengerek meghasadtak, a városok lánggal égtek, a hadseregek földre hulltak.
– No, ez különös álom volt. Ugyan mit jelenthet? – tűnődött a király, s magához parancsolta tanácsadó papjait, a táltosokat, hogy fejtsék meg álmát.- Nem nehéz ezt megfejteni, nagyúr – mondja a legöregebb táltos. – Azt jelenti ez, hogy Isten a maga kardjának mását adja neked, s te azzal hatalmad alá hajtod az egész világot.
Abban a szempillantásban suhog az ajtófüggöny, s az őrt álló vitézek egy pásztorfiút vezetnek a király elébe. Különös kard volt a fiú kezében, aranymarkolatú. Odanyújtotta a királynak. – Hol vetted ezt, te fiú? – kérdi ámulva Attila. Leborul a pásztorgyerek a földre, szava akadozik. – Ahogy ma hajnalban nyájamat terelgettem, uram királyom, észreveszem, hogy sántít a fehér üsző, és véres nyomot hagy a lába. Körülnézek, mi szúrhatta meg ezen a selyemfüvön? Hát ennek a kardnak a hegye állt ki a földből. Odamegyek, ki akarom húzni, láng csap ki belőle. Ijedtemben elszaladtam, és csak messziről néztem, hogy lobog lánggal a kard. Egyszerre aztán ellobbant a láng, s mire odaértem, már kint volt a földből az egész kard, ott feküdt a füvön. Fölemeltem, és elhoztam neked, nagyúr, mert téged illet!
– Ez az Isten kardja! – kiáltották a táltosok. Attila pedig felnézett az égre, suhintott a karddal keletre, nyugatra, észak felé, délnek, és ezt mondta hozzá:
Csillag esik, föld reng: jött éve csudáknak!
Ihol én, ihol én, pőrölyje világnak!
Sarkam alá én a nemzeteket hajtom:
Nincs a kerek földnek ura, kívül rajtam!
Attila a hunok fejedelme időszámításunk szerint 410 körül született Bendegúz fiaként. Attila kora egyik leghatalmasabb nomád birodalmát uralta 434-től, befolyása Közép-Európától a Kaszpi-tengerig és a Dunától a Balti-tengerig terjedt. Bár a birodalma halála után szétesett, mégis Európa történelmének legendás alakjává vált. Nyugat-Európában a vad barbárság szimbóluma lett és az „Isten ostora” névvel illették. Történetírók viszont művelt és nemes uralkodóként tartják számon, ezt támasztja alá az egyetlen korabeli beszámoló szerzője, Priszkosz rétor is. Három viking sagában és a Nibelung-énekben is fontos szerepet játszik.
Nevének etimológiai eredete utal a magyar ősi hitvilágra. Az atta+ila (atya+kicsinyítő képző) összetételének tartják általában, jelentése a gót nyelvben atyácska, tiszteletreméltó apa, uralkodó. Nagyon hasonló az ótörök eredet levezetése, amely szerint az „ata” (atya) és az „il” (föld) ótörök szóból származik – neve így „föld atyát” jelent., illetve Etil (ill. Itil, Idil, Adil) volt az ótörök neve a mai Volga folyónak; innen is származhat az Atil (Etel) név, amelynek későbbi, germán hatásra megtoldott alakja lehet az Atilla.
